Pár nap alatt rengeteg dolog történt velünk! Az egyik legörömtelibb: pénteken kedves látogatóink voltak, akik nagyon jól elszórakoztatták a kis Panka Manót. Így elég szomorú is volt az egész kicsi család, amikor ők elmentek. Úgyhogy már alig várjuk a következő találkát! Ja! Arról nem is beszélve, hogy mennyire finom rétest kaptunk!!!
Készítettünk egy-két fotót is:
Szombaton újabb sétára merészkedtünk. Panka aludt még amikor elindultunk, és röpke fél óra után sajnos fel is ébredt. Pedig épp a környékbeli bölcsit próbáltuk felfedezni. Persze aztán úúgy ordított, hogy rohanóléptekben nyargalt hazáig a kis család. Ki is vettem a kocsiból, hátha büfiznie kell, vagy megnyugszik. Így elég mókás volt a történet: Zoli tolja az üres babakocsit, anya meg kezében kicsi lányával mellette nyargalászik. Jött is egy nénike, majd kérdezi: " csak nem kettő van?". Jaj, nem csókolom, csak kivettük. És már rohantunk is tovább. Kicsit nehezen viselem a szokásos beszélgetéseket a nyugdíjas nénikkel. Nem tudom igazán megfejteni, hogy miért nem viseli a babakocsit. Pedig az autós hordozóban tök jól elvan. Lehet, hogy legközelebb majd azzal megyünk sétálni, hátha.
Vasárnap így úgy döntöttünk, hogy kiruccanunk egy kis vásárlásra együtt. Elrohantunk az Intersparba meg a dm-be egy-két dolgot vásárolni, hogy ne a Zolinak kelljen. Rohangál nekünk szegénykém amúgy is eleget. Panka már akkor aludt, amikor útnak indultunk az autóban. Nagyon jól elvolt végig. Ott is csak nézelődött később, amikor felébredt, nem volt egy hangja sem. Itthon pedig megvacsorázott, majd szépen szundikált. EGyszóval, szuper jó volt a túra. Bár rohantunk végig, de mégis történt valami "más". És ez mindenkinek jót tett egy kicsit.
Így indultunk útnak:
Ma sajnos kevésbé vidám a történet, mert megkapta Pannika a második oltást :( Beterveztük, hogy gyorsan el is szaladunk a jegyzőhöz igazolásért a szocpolhoz. Mindent gondosan összekészítettünk és útnak indultunk - mondván, hogy Panka Manó úgyis aludni fog az autóban. Hát tényleg így is lett. Odaértünk az irodához, leparkoltunk, kiszálltunk, majd papi megszólalt: Jaj, ne!!! Na én egyből tudtam: otthon hagytuk az összes papírt. És tényleg :) Úgyhogy vissza haza.Otthon kajálás gyors ütemben, és aztán rohanás a dokihoz. A szuri kegyetlen volt...... Óriási tűt szúrtak a kicsi kis lábába. Remegő kézzel öltöztettem. És eléggé vissza kellett fognom magam, hogy ne sírjak én is. Nehéz volt. Látszólag utána minden okés volt, beültünk a kocsiba, visszaaludt - így gyorsan elintéztük a függőben lévő igazolást is. Itthon kicsomagoltuk, bepelenkáztuk, és én akkor szembesültem vele, hogy fáj a kis lába, de nagyon. Úgyhogy azóta próbáljuk vígasztalni. Vizes borogatás, altatgatás, szopiztatás, mindegy bármi, csak ne fájjon szegénynek... Lázat is mérünk szinte óránként. Remélem, nem lesz semmi baj. És nagyon bízom benne, hogy holnapra már feledésbe merül az egész. A történet sajnos 1 hónap múlva ismétlődik újra, amikoris újabb kötelező oltás esedékes... és ez így megy tovább. Szóval anyának is erősnek kell lenni!!!
